ÉS NÁLUNK ?????
2010 május 16. | Szerző: marymegmondta |
Volt szerencsém elámulni. Na nem elbambulni ám!
Szóval pár héttel ezelőtt ellátogattam az USA egyik kicsinyke szigetére, ahol megnéztem egy még éppen üzemelő és egy másik még nem üzemelő kórházat.
A régi is fel volt szerelve amúgy rendesen mindennel, na de az ugyan azon területen épült új aztán tényleg, mint a mesében.
Az új épületben már csak a számítógépek működtetését kellett létrehozni. Láttam ott több műtőt, betegszobákat szuper teleszkópos ágyakkal, + vendég-ágyakkal. Ugyanis pld. amikor megszületik a baba, bemegy a családfő is vagy más hozzátartozó, aki ott lehet az anyukával.
A már nem újszülött gyerekek szobájához tartozott egy külön játszó-szoba is. Minden ultra-modern, szuper felszereltségű volt.
Azt mondták, hogy ez a kórház 50 millió dollárba került és – most kapaszkodjatok meg! a 25.000 lakosú sziget számára építették adományokból!
Ja, és amikor a hálapénzről faggattam őket, 2x is el kellett ismételnem a kérdést, ugyanis az USA-ban ez ismeretlen. Az orvosok tisztességes fizetést kapnak, amiből jól megélnek. Az persze előfordul, hogy a magán rendelőjükön kívül a kórházban is találkoznak a betegeikkel.
Elgondolkodtam azon, hogy nálunk – szegény kicsi magyaroknál – vajon felépült volna csak egy fél kórház is, a megmaradt összegből, ugyanis a többit – jó magyar szokás szerint – ellopták volna, és az építést végzőket soha sem fizették volna ki.
Hogy hol van itt a “gereblye”? Szerintem a mi mentalitásunkban leledzik, amire mindig sikerül rálépnünk, és jól fejbevág minket! Mikor látjuk már be, hogy ez a mentalitás sehová nem vezet!
Írta: Mary

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: