A BICIKLI

2008 július 26. | Szerző: marymegmondta |

 

Sokan voltunk a csuszkálástól kifényesedett kőhalom körül. Sok kicsi gyerek és még több anyuka, apuka. Néhány  gyerek hozta magával kedvenc játékát, biciklijét, na és kedves szüleit is. A gyerekek nevetve viháncoltak, önfeledten játszottak. Na, végre! Elállt az eső és kisütött a nap.

 Hirtelen feltűnt egy két éves kicsi szöszi  göndör fejecske. Neki nem volt biciklije, de ő is szeretett volna egyet. Futott a gyerekek után, azok meg előle. Aztán egy pici lány műanyag tákolmányát sikerült megkaparintani, azonnal rápattant. Ő is – ahogy a többitől látta – elkezdte mindkét lábával léptetni. Nagyon örült neki. Aztán vissza kellett adni jogos tulajdonosának, mivel a szülők szerettek volna hazamenni.

Az egyik fiatal apuka egy éppen ugyanolyan műanyag valamire nyomban ráült ahogy a pici legényke megközelítette. Diadalmasan és röhögve nézett körbe a gyerekek között és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, “EZ A MIÉNK”.

A pici fiúcska legörbült szájjal elsomfordált.

Az lehet, hogy a kis pelenkás kétévesnek nem volt biciklije, de az biztos, hogy a játszótéri apukának meg nem volt gyerekszobája, – szegénynek.

 Írta: Mary