KISZOLGÁLTATVA – HOL A HATÁR?

2008 október 17. | Szerző: marymegmondta |

 

Sokszor teszem fel ezt a kérdést. Valóban szeretném tudni, Ti, Önök, hogy vagytok ezzel? Meddig mehetünk el magánéletünkben, munkánkban, és hogyan kommunikálunk egymással? Mit engedhetünk meg társ,- és munkahelyi kapcsolatunkban? Vajon testbeszédünk, kimondott szavaink tettekre sarkalnak-e?

Megengedhető-e, hogy egy munkahely valaha szebb napokat látott, mára már elhízott főnöke beosztottjával olyan hangot üt meg, hogy “le…..-rom a gyereked, nem érdekel, hogy beteg, oldd meg a felügyeletét és azonnal gyere be dolgozni”! Aztán amikor a kiszolgáltatott, kétségbeesett anya, aki éppen 6 órás foglalkoztatásra van bejelentve, de valójában 8 órát, vagy még többet dolgozik, majd fizetés napján (hónap első napjait kell érteni) nem kap egy fillért sem, és még két hét elteltével, kérdésére durva “kiosztásban” részesül, majd  a fizetésének csak  egy részét utalja a főnöke, a többit pedig azért nem mert ugymond “nem csinált elég forgalmat az illető”. Persze a forgalom elegendő mennyisége sem írásban, sem szóban nem volt rögzítve.

Hogyan tehet ilyet valaki? Hol a határ? Vajon a főnök jól érzi magát a bőrében? Aztán ugyanez a főnök a vendégeknek panaszkodik beosztottjára.

Miért nem küldi el, ha  szerinte annyira rosszul dolgozik ? Vagy főnöki poziciójának teljes tudatában nem gondolja, hogy ezzel a megbotránkoztató viselkedéssel tulajdonképpen  saját magát is lejáratja?

Mit tegyen a kiszolgáltatott beosztott ha nincs munka?

Mostanság sokan engednek meg maguknak szinte mindent. Hol a határ?

 Írta: Mary