MENNYEI ÍZEK – KARÁCSONY

2009 december 18. | Szerző: marymegmondta |

 

Már jó néhány kilóméter volt a lábunkban. Bakancsaink alatt sárga falevelek százai hevertek és mi csak folyton folyvást régi ízekről beszéltünk. Ó azok a csodás kolbászok, a szüleink által szervezett disznóvágások izgalmai újra és újra felülkerekedtek a túra folyamán, amely a budai hegyek szépségeit varázsolta elénk. Már nem éreztük a fáradtságot, a szemerkélő eső kellemetlenségeit csak egyfolytában beszélgettünk túratársaimmal Julikával és Istvánnal.

Egy idő után Julika felvfetette egy disznóvágás lehetőségét. Ketten egyet, amit aztán feldolgozva elfeleznénk.

Milyen jó ötlet – gondoltam. Fantasztikus lenne újra megkóstolni a régi ízeket. Igen, igen – helyeseltem lelkesen. Aztán kimentünk az erdőből, már a völgyben jártunk és lelki szemeimmel újra láttam Apámat, amint izgatottan próbálja a disznót jobb létre szenderíteni. Ott volt Anyám is, aki szorgosan tüsténkedett, mi pedig a testvéremmel vártuk az elkészült finomságokat. Karácsony előtt mindig ez történt. És most, talán újra. Jó, nem bánom – gondoltam.

Eljött a várva-várt nap. Megtörtént a disznó elmúlása. (De jó, hogy nem láttam és hallottam a visítását!) Mire odaértem a tetthelyre, már sikálták, kaparták. István szabta, vágta, nyírta, darabolta. Mi, asszonynép  meg a pincében  berendezett “feldolgozóban” próbáltuk magunkat hasznossá tenni. Daraboltuk a beleket, szórtuk a fűszereket. Néha jó magasról történt az őrölt bors szórása, hogy aztán a böllér – István – nagyokat tüsszögve, nevetve méltatlankodjon.

Közös barátunk Katika elhozta a villany darálóját és szisztematikus aprólékossággal ledarálta az összes kolbásznak valót, sőt! még a fokhagymákat is.

Sok finomság lett, a kenőmájastól a disznósajtig.

Milyen érdekes, amikor találkozik a művész és a disznó. Ifjabbik István művésztanár létére derekasan kivette részét a munkából.

Nem akartam lemaradni a gyakorlottak között. Természetesen a zsíros edényeket is vadul súroltam. Egy percre le nem ültünk. Miközben ránk esteledett Julika megfőzte az orjalevest is. Megsütötte a hurkákat, kolbászokat. István remekelt. Fantasztikus ízeket hozott elő. Apám ízei voltak azok. Talán a mennyországból?, de újra láttam őt, amint tölti a hurkákat,gyöngyözik a homloka, kérdezi Anyámat, hogy “no milyen Macukám?”.

Apám ott fönt, és Mindenki itt lent,  boldog, békés  karácsonyt kívánok!

Írta: Mary