KELL-e SZINKRONIZÁLNI???
2008 június 11. | Szerző: marymegmondta
Már régóta foglalkoztat, vajh miért kell nálunk szinkronizálni? Eddigi, külhonban történő utazásaim után mindig feltettem magamnak ezt a kérdést.
Amikor Dániában megkérdeztem, hogy “itt nyelvvizsga bizonyítvány nélkül megkapják-e a diplomát az egyetemet végzett fiatalok?”, akkor még kétszer meg kellett ismételnem a feltett kérdést, mert nem értették az értelmét.
Ugyanis Dániában az marad bent a felsőoktatási intézményben, aki bírja szuflával, vagyis aki az angolul írt jegyzeteket el is tudja olvasni. Érdekes, folyékonyan írnak, olvasnak,beszélnek angolul. Na, ezek után van-e szükség még külön nyelvvizsgára? Hát nincs.
Hogy jön ide a szinkronizálás? Hát úgy, hogy a filmek ott eredeti angol nyelven mennek, max. felírat, és az ember füle “rááll”, majd egyre inkább meg is érti, hiszen nincs más választása.
Magyarországon egyeseket büszkeséggel tölti el, hogy milyen jó szinkron-szinész az illető. De minek? Az biztos, hogy néhányan jól megélnek ebből, aztán az is biztos, hogy egyre több nyelviskola tesz szert haszonra, de az is biztos, hogy sokszor még egy pohár hideg vizet sem tudunk kérni külföldön, pedig a diplománk mellett ott díszeleg a közép, vagy uram bocsá’ a felsőfokú nyelvvizsga bizi is.
Hát most már ezen is el kellene gondolkozni.valakinek…..
Írta: Mary
A KISCSERKÉSZ
2008 június 8. | Szerző: marymegmondta
A kiscserkészek összejöttek, megtanácskozták, az öreg cserkészek összehívták az ősöket is, felkészítették szegény szülőket gyermekeik első táborozására.
DI összecsomagolt, most lett 9 éves, eljött az idő, hogy táborba menjen. Mindent összepakolt bele a hátizsákba. Természetesen a hálózsákot is el kellett vinni. Ez már kissé felzaklatta a kiskamaszt, de mit volt mit tenni vitte azt is ugyanúgy mint a többi fiú, a haverok.
Mindenki felült a buszra, hosszan integettek a szülőknek (néhányan még sírdogáltak is). A busz elindult, majd kisvártatva célba értek. Sátrat vertek, de jaj uram teremtőn eleredt az eső, aztán 8 napig egyfolytában esett. Sebaj, mondta a tábor vezetője, egy kis eső nem veheti el a kedvünket, és minden nap várták a jó időt, ami csak nem akart eljönni. Kutya hideg volt, na meg ez a nagy nedvesség – gondolta DI, de jó lenne telefonálni az ősöknek, de nem lehetett telefont vinni. Próbált beilleszkedni, kétszer már fogat is mosott, aztán letelt az 5 nap, irány haza. DI kérdésre csak annyit felelt, hogy az a kis eső nem vette el a kedvünket, nem vagyunk mi lányok, hogy nyafogjunk.
De most már így az ötödik nap végén otthon azt mondta,” Anya én lezuhanyozok egy jó meleg vízzel, éjszaka sokszor nagyon fáztam “- mondta DI és bevonult a fürdőszobába.
Végre! De jó itthon, mormolta a foga között.
P.S: a család azt gondolta: hiába, ez a mi fiunk Dominic kiállta a próbát.
Írta: Mary
A VENDÉG
2008 június 1. | Szerző: marymegmondta
Még időben odaértünk a meghívónk által kijelölt vendéglátó helyre, és izgalommal vártuk a vendéget, aki nagyon messziről jön, már 30 éve nem járt Magyarországon, és a tiszteletére műsort is adtak a vendéglátók. Volt ott zenekar, evi-ivi, meg minden. Az emberek ünneplőben. A férfiak egy része sikerrel préselte be magát sötét esküvői öltönyébe, nem különben az asszonyok is, na nem a menyasszonyi ruhájukba, hanem valamibe, ami jótékonyan eltakarta a rajtuk lévő tetemes “úszógumit”.
Telt az idő, nem jött a Vendég. Aztán a sokaság egyik férfi tagja autóba pattant és elment érte, hátha eltévedt, hiszen már régen járt hajdani szülővárosában. Alig ment el az illető, – egymást elkerülvén – megérkezett a várvavárt. De nem jött ám be, nem ám, hanem kint maradt az előtérben, és ott idegeneknek mesélte “hőstetteit”, a bent várakozók meg csendben szétszéledtek, ki-ki hazament, vagy más szórakozóhelyre.
Kedves Vendég! Isten hozta Magyarországon!
Írta: Mary
A VÍGÖZVEGY FICKÓ
2008 június 1. | Szerző: marymegmondta
Egyik nap találkoztam az útcán egy régi ismerősömmel. Már hosszú évek óta nem láttam, és jöttek a szokásos kérdések, hogy vagy, meg mi történt Veled stb,stb?
A fickó válasza, hogy nem történt semmi, mondja ő röhögve, csak már 2 éve meghalt a feleségem, hirtelen lett rosszul, nem tudták megmenteni, mondja tovább nagy nevetve, szóval eltemettük, folytatta, és láthatóan nagyon feldobta őt ez a szomorú hír, és kezdte volna részletezni az általa vidámnak tartott tragédiát.
Én lúdbőrözve, – elfoglaltságomra hívatkozva otthagytam őt.
Ja, még azzal is eldicsekedett, hogy most már aztán szabadon válogathat az egyedülálló hölgyek között, és kezdte részletezni a hölgyeket is diplomájuk, továbbá vagyonuk szerint.
Hölgyek! Jó lesz vigyázni!
Írta: Mary
UNGÁR ANIKÓ MINT “AZONOS KOROSZTÁLY”
2008 június 1. | Szerző: marymegmondta
Egyik reggel gyanútlanul “rákattantam” az RTL reggeli műsorára és többek között érdeklődve figyeltem a “csajokat”. Mindenki beszélt össze és vissza a sok “sztár” között egyszer csak rezzenéstelen orcával “aszongya” Ungár Anikó, hogy tul. képpen mi azonos korosztály vagyunk Zoltán Erikával.
Na ne, Z. Erika egy 40-es klassz kissé már telt, de természetes szőke csaj, Ungár Anikó viszont egy jól karbantartott 60-as, aki rezzenéstelen arccal – a sok botoxtól -mindig talpig feketében, vigyázva minden mozdulatára, nehogy egyszer el merje magát engedni, de ne ám! Szóval Ő soha nem múlasztja el megemlíteni, hogy édesanyja igazából osztrák származású és valaha divattervezést tanult.
Bezzeg a Szandi, ő aztán egy igazi, természetes, édesanya a 3 gyermekével, és szinte már kikérte magának, hogy ki itt a sztár??
Szerintem ha Zoltán Erika mondta volna, hogy mi azonos korosztály vagyunk U.Anikóval, az igazán udvarias lett volna, na de fordítva?????Inkább megmosolyogtató. (Ettől függetlenül legyünk őszinték: Ungár Anikó nagyon jól tartja magát!)
Írta: Mary
AUTÓVÁSÁRLÁS
2008 május 31. | Szerző: marymegmondta
Hosszú idő után újra találkoztam keresztapámmal. Közös ismerősünk hívott meg bennünket és mindketten nagyon megörültünk egymásnak. A “mi újság, hogy vagytok” kérdést követően azonnal belevágott a közepébe és csak úgy dőlt belőle az ízes magyar szó, hogy képzeljem el már majd nem sikerült egy új autót vennie, de hát..a fene enné meg, ezer oka volt annak, hogy még sem. Csak egyet mondjál, – biztattam én.
Szóval az úgy volt, hogy” felhívott az egyik volt iskolatársam, szinte már cimborám, oszt aszongya, hogy nyitottam egy autószalont édes egy komám, gyere, nézzed meg jól, van ott Neked való masina is – mondta ő.
Tyűűű a hétszázát – mondom az asszonynak, gyere Te is, – mivel több szem többet lát alapon jobban tudunk majd választani. Végre! Felvirradt a mi napunk is asszony! Nem köll itt a nagy cifraság, csak úgy otthoniasan papucsba, mög én dorcó cipőbe, osztán beültünk a régi jó járgányba, uccu neki vesd el magad, gázt adtam, majd gyorsan eltűztűnk életöm párjával.”
Milyen autód van jelenleg – kérdeztem én?
“Hát milyen vóna, csak a jó öreg Lada. Tudunk mi avval mönni, vótunk má’ Bugacon is, semmi probléma nem adódott. Hát, ahogy elindulunk, osztán jó iramba haladnánk, mögállít két rendőr, akik vátig bizonygatják, hogy túlléptem a mögengedött sebesség határt. Nem szégyöllik magukat, kiabál ki az asszony, nem látják, milyen autó ez, éppen most akarjuk kicserélni. Ne minket büntessönek, hanem azt a sok sötét üvegű autót. No azt mög köll mondjam, hogy az asszony jó fölhergelte a két rendőrt, mög is büntettek minket alaposan. Ögye fene, csittítottam az asszonyt, most kaptunk möghívást, vöszünk egy újat, ne törődj semmivel. Erre mán ott is vótunk a cimbora autószalonja előtt. Siettünk be gyorsan, becsuktam a Lada ajtaját, kinyílt a másik oldalon, becsuktam a másik oldalát, fölnyílt a teteje. No látod asszony, ezért köll az új járgány. Beléptünk a szalonba, gyütt is a cimbora, mondta, hogy nyugalom, mingyá szól a kollégájának, majd ő el is tűnt, ott állt előttünk egy ismeretlen jó embör, akit akkó láttunk először, leültetött bennünket, kérdözte, hogy milyen kávét szeretnénk inni, miféle cukorral, csíkossal, kockással, süvegcukorral, vagy a fene tudja….
Hozták a kávét a szép lányok, rövid ruhába, kivágott fölsőbe, majd kiesött a szömem. Aztán fölállítottak, hogy próbáljam mög az új autót, hopp! – má ültem is bele, nyomkodtam, csavartam belül, amit csak értem, de még időbe figyelmeztettek, hogy nem úgy van az, nem löhet kimönni evve az autóval az utcára, csak itten benn nézzük, osztán itt vannak a papírok, amin e se tudtunk igazodni. Mög is kérdöztem az ismeretlen embört, hogy osztán mennyit kóstál ez a járgány? 2 millió 900 az ára – mondta ő, mög ennyi és ennyi a törlesztő részlete. Micsodaaaaaa, kiálltottam mögrémülve, hát 100.000,- Ft-é nem tudna mutatni egyet? A válasz egy nagyon hangos NEM volt.
Visszaültünk a Ladába, hazahajtottunk az asszonnyal, osztán otthon ketten kiszámoltuk, hogy má mé vóna az jó nekünk, ha évekig törlesztenénk havonta közel 30 ezer Ft-ot, amikó itt van ez a jó kis Lada.
Nem igaz?
Írta: Mary
MACHU PICCHU FOTÓKKAL
2008 május 22. | Szerző: marymegmondta
Tiszteletem Mindenkinek! Sziasztok!
Szóval, elmentem, megmásztam, megtapasztaltam, most újra itt vagyok.
Óriási élmény volt. Annál is inkább, mivel más magyarral éppen akkor nem találkoztam, és mindenki párban ment. Csodálkoztak is, hogy én ugymond milyen bátor fehérnép vagyok, aki csak így egyszerűen egyedül, meg minden. Szerintem a várakozás izgalma elűzte a félelmet.
Megérkeztem Limába. (Amit őszintén szívesen kihagytam volna, de ez vele járt) Hát amikor kiléptem a várakozók közé a hatalmas böröndömmel és megláttam a több száz táblát nevekkel, majd az enyémmel már mint Mr. Aztán amikor megtaláltam az én angolul egyáltalán nem értő és beszélő taxisofőrömet, kissé meglepődtem, amihez még hozzájárult az éjszakai kihalt utca látványa is.
Másnap repültem Cuscoba, ahol éppen nem kaptam reggelit, mivel azt a limai hotelnek kellett volna adni, de az még túl korán volt (hajnali 3-kor)Cuscoban meg már túl késő. Sebaj pótoltam azonnal, és folytatódott a program a cusco-i romok megtekintésével. Az sem volt ám semmi pajtikáim!
Onnan indultam egy újabb helyre, ahol közölte a recepciós, hogy nem tudja ki visz ki másnap a Machu Picchu felé induló vonathoz.
Na akkor most jól figyeljen rám, és el ne felejtse amit mondok. Ugyanis én szinte már ezer éve várok erre az útra, és ha lekésem a vonatot, meneküljön ki merre lát, mert nem felelek magamért. Igérje meg, hogy azonnal intézkedik, addig innen el sem mozdulok, míg ezt meg nem teszi. Aztán kényelmesen letelepedtem a böröndömre.
Figyeltem a fickót. Nem tudom, hogy mi, de hirtelen valami történt vele, mert szívélyesen mosolyogva közölte, hogy legyek egészen nyugodt, holnap reggel minden rendben lesz. Mire a szobámba értem, már telefonáltak, hogy reggel 7-kor vár a taxi. (Na, ugye!)
Egy mély növésű indián fickó nem akármilyen módszerrel vezetve az autót a szerpentinen elvitt az állomásra. Ott aztán az történt, hogy nem vihettem magammal a böröndömet. Még 10 percem volt az indulásig, és én még mindig vitatkoztam a hivatalnokokkal, hogy ugyan már, engedjék fel a csomagomat a vonatra. Ők hajthatatlanok voltak és végig azt szajkózták,hogy 5 USD/nap az én böröndömnek az őrzési tarifája és egyébként meg elromlott a nyomtató, nem tudnak adni számlát és a kezembe nyomtak egy pici papír-cetlit,hogy majd ha jövök visszafelé, akkor elszámolunk.
A vonat sípolt, én felugrottam és felháborodva megosztottam friss élményemet a kupé utasaival. Ott álltam egy szál ruhában és mindenem a böröndben maradt. Nem hagytam magamat- odamentem a kalauzhoz és kértem a segítségét. Megnyugtatott, hogy ha leszállunk, csak maradjak mellette, ő majd intézkedik. Nincs ok aggodalomra, mondta mosolyogva. Igéretét beváltotta, a papír cetlimet boldogan átadtam egy kövér indiánnak, akit soha többé nem láttam viszont.
Ellenben láttam egy hatalmas táblát a nevemmel és még egy csomó embert, akik mind az én nevemet kiabálták. Futni kellett az éppen induló buszhoz, ahol az idegenvezető két nyelven skandálta, hogy megyünk a hegyre.Fantasztikus kanyarokat tett meg a busz. Mit a busz! Buszok, egymás mellett kettő is. Uram teremtőm, ha ezt a férjem látná, ő még a személyautónkkal sem indulna neki. Na mindegy, – gondoltam – csak nem eshet bajom, ha már ily régóta vártam. Az a lényeg, hogy itt vagyok, és kész. (De hol lehet a böröndöm???) Hirtelen lefékezett a busz, a népek nekiindultak a Machu Picchunak. Felmásztunk, megnéztük, meghallgattuk a történetét.
Itt most meg kell állnom. Nem hittem a szememnek.
Szinte már az a közhely jutott hirtelen az eszembe, hogy csípjen már meg valaki, hogy elhiggyem. Vééééééééégre, itt vagyok. Előttem, mit előttem, a lábam alatt, mellettem, felettem, – Uram teremtőm! Mindenütt a Machu Picchu. Nem tudjátok elképzelni a látványt! Fantasztikus, és csodálatos, és gyönyörű, és minden ami elképzelhetetlenül boldoggá tesz az ott volt. A romok, a hegyek, a napsütés. Boldog voltam és vagyok, teljesült az álmom. Megláttam, elaléltam, feltöltődtem energiával, ami csak úgy sugárzott a kövekből. Este vissza a hotelba.
Nem hiszitek el, amikor már lemondtam róla, kopogtak a szobám ajtaján, ott volt a böröndöm, ami 11 USD ellenében újra az enyém lehetett.
Másnap: már egyedül újra nekivágtam a hegynek és megnéztem a másik oldalát is. Az is hihetetlen gyönyörű volt. Visszatérve, lepihentem és hirtelen meghallottam a szobám ablaka alatt dübörgő hatalmas folyót.Mint egy vízesés úgy hömpölygött. Mellette a hegy, és a szálloda másik fala tul.képpen maga a hegy volt.
Délután mentem az állomásra és képzeljétek, hozták utánam a böröndömet is. Elindult a vonat vissza Cuscoba. Több mint 4 órahosszat tartott az út. Közben a kalauzok felszolgáltak, divatbemutatót tartottak, próbálták eladni a bemutatott ruhákat, táncoltak arra a csodálatos, jellegzetes, semmihez nem hasonlítható zenéjükre. Csak úgy ösztönösen, amit szerintem mi még néhány hónapos tánctanfolyam után sem tudnánk leutánozni.
A vonatban hirtelen kialudt a fény, elkezdtek hosszú ideig tolatni oda-vissza és egy “kézihajtánnyal” működő lámpával jeleket küldtek a másik vonat vezetőjének. Aztán egyszerre kigyulladtak a fények, újra ment a vonat. Célba értünk. Engem várt az indián barátnőm, akivel kézjelekkel és egy golyóstoll segítségével sikerült megértetni magamat – ő ugyanis csak spanyolul beszélt. Másnap reggel 9-kor értem jött, megint húzta a böröndömet, vitt a taxi a reptérre és visszatértem a kiindulási, vagyis az érkezési ponthoz. Nevezetesen Limába. Onnan késő éjszaka vissza Bostonba, ahol már vizsgáló emberek hada várta a gyanútlan utasokat. Keresték a drogot. Hogy találtak-e? Nem tudom. Talán igen, talán nem.
Hogy milyen volt Peru? Szegény ország, hozzám kedves, közvetlen. Én nem csalódtam bennük. Ja, és a Machu Picchu, hát arra nincs elég pozitív jelző, csak egyet talán megkockáztatnék: számomra lenyűgöző. Köszönöm.
P.S: tervezem, hogy felteszek néhány Macchu Picchuról saját eszű,- és kezűleg készített képet, csak még nem tudom, hogyan csináljam, de majd csak kitalálom Nektek…
A NEMZET ANYJA és ALFÖLDI
2008 március 15. | Szerző: marymegmondta
Szerintem Szulák Andrea úgy “jön át a képernyőn”, mintha ő lenne a nemzet anyja egy személyben.
Nem volt ő mindig ilyen. Egy valamit tisztáznék még az elején. Nem arra gondolok, hogy nehezen összejött terhessége okán a szülést követően tényleg nem tudott leadni szerintem egy dekát sem.
Pont ezért bátor, és magabiztos. Ami szerintem nagyon fontos, de olyan kinyilatkoztatásokat tesz, mintha nála lenne a világ összes bölcseinek az összes köve. Jött ez a színtiszta koppintás Társulat nevű valami, ahol egyre inkább kibontakozott Szulák bölcsessége. Szerintem nem csak meglepő, de egyenesen zavaró. A zeneileg művelt, intelligens embereknek éppen ez nem a sajátossága.
Aztán itt van egy másik nem csak magabiztos, hanem egyenesen agresszíven erőszakos Társulat által kitermelt zsűritag, Alföldi Róbert. Belőle aztán teljesen kiábrándultam. Ha a képernyőn, mindannyiunk szeme láttára ennyire elengedi magát, vajh milyen lehet ő teljes valójában? El tudom képzelni őt mint a Nemzeti Színház igazgatóját! Szegény kiszolgáltatott szinészek! Őszinte részvétem nekik.
Írta: Mary
ANCI NÉNI AZ IGAZI NŐ
2008 március 14. | Szerző: marymegmondta
A teljes neve Retkes Anna és – szerinte – 77 éves. Mindenki ismeri szerte a városban, talán még az országban is. Generációkat tanított, tornáztatott, szép testtartásra nevelt. Nem néznéd többnek egy jó ötvenesnél, pedig már sok-sok évvel meghaladta azt, de még most is tanít napi rendszerességgel, 8 órában, és heti 3-4 alkalommal esténként felnőtteknek edzéseket tart. Élvezettel teszi, és jó ha 50 kg. Ja, és ha nem figyelsz eléggé, már meg is csinálta a spárgát, ami eddig még a csoport egyetlen tagjának sem sikerült.
Az az igazság, hogy próbáljuk mi őt utánozni, aki előttünk mutatja hogyan emeljük, csavarjuk, tekerjük magunkat, de sajnos minden igyekezetünk ellenére sem sikerül olyan magasra felemelni a lábunkat mint ő teszi. A kecses tartásról már nem is beszélve. Csodálatra méltó teremtés. Teli energiával mindig megújulva. Hogy mi a titka? Csak a mozgás, – mondja ő szerényen. Lehet, hogy igaza van?. Alig várjuk azt a heti egy órát, hogy találkozzunk vele.
Ha azt kérdezed, hogy mit vacsorázol Ancika? A rövid és tömör válasz: mit vacsoráznék, hát tepertőt, vajas kenyérrel.
Anci néni! Isten éltessen sokáig!
Írta: Mary
HIÚSÁG ASSZONY A NEVED
2008 június 12. | Szerző: marymegmondta
Nem tudom, ti hogyan gondoljátok kedves nőtársaim, de szerintem egy nőnek soha nem késő észbe kapni.
Szóval erre már nagyon régen rájöttem, de mostanság úgy gondoltam teszek is érte. Úgy bizony, tettem is. Bekapcsoltam a televíziót egyik reggel teljesen gyanútlanul és jóhiszeműen. Éppen a kedves Rubin Réka tette vette magát egy másik hölggyel aki még egyáltalán nem látszott annyira fittnek mint Réka. Ahogy mentek a gyakorlatok folyton folyvást, háááát mit mondjak nem is tűnt olyan bonyolultnak. A hölgyek – gondolom a jobb közérthetőség kedvéért – egy-egy ásványvizes palackot tartottak a kezükben és azzal is “ráerősítettek”. No, gondoltam én, mi sem egyszerűbb, szintén behoztam a konyhából két db ásványvizet és csatlakoztam hozzájuk. Ez eddig rendben is volt egészen addig, amíg Réka nem hozta elő a széket, amire egyik lábát feltéve elkiáltotta magát, hogy kitörés, és folytatódott a móka tovább.
Én is igyekeztem lépést tartani. Feltettem az egyik, lábam a székre, a másikkal kitörtem, és azzal a mozdulattal orra is estem.
Aztán ma éppen egy bevásárló központon keresztül vitt az utam, és bementem egy butikba, – pedig nem akartam. Találtam egy blúzt, pedig azt sem akartam, aztán felpróbáltam, azt meg végképpen nem akartam. Már éppen szinte elégedetté kezdtem válni, amikor jaaaj, megláttam magam egy másik tükörben hátulról is. Na, ez volt a nagy baj. A blúzt levetettem, visszaadtam az eladónak, hogy nagyon kell sietnem, és kifutottam, egyenesen egy aerobic oktatóhoz, és rendesen ráerősítettem.
Hiába, a hiúság ha egyszer rátör az ember lányára, az nagyon feldúlja ám egyszerű lelkünk világát.
U.i: a sülthúshoz ma már csak salátát kínáltam a családnak.
Írta: Mary
Oldal ajánlása emailben
X